Kik vagyunk mi?

Hivatásos mesemondók

Meséket mondunk gyerekeknek és felnőtteknek. A Mítoszok Csatáján pedig mítoszokat.

Zalka Csenge Virág (Tarkabarka)

Hivatásos nemzetközi mesemondó. Jár országot-világot, és népmeséket, mítoszokat, eposzokat ad elő több nyelven. Közben mesegyűjteményeket ír. A Világszép Alapítvány mesemondó programjának szakmai vezetője.

blog

Dala Dániel György

Hogy működik az ember, hogyan kapcsolódunk egymáshoz? Hogyan lehet ezt a közönségnek-közösségnek átadni? Ez hajt a munkámban, mint szervezetfejlesztő és tréner, és ezzel foglalkozom, mint történelmi újrajátszó és történetmesélő.

Hajós Erika (Tekergő)

Az első Mítoszok Csatáján meséltem először felnőtteknek. Addig fészkelődő gyerekekhez voltam szokva. Ezúttal csupa fegyelmezett felnőttel találtam magam szembe. Kihívás volt. Azóta kedvenc korosztályom, a MythOff pedig egyik kedvenc rendezvényem.

web

Stenszky Cecília

Mesemondó vagyok, tanár, író. Mesélek szóban és írásban, mesélek szavakkal és szavak nélkül. De főleg szavakkal. És persze mindenféle rendezvényen: családi napokon gyerekeknek, női körökben női meséket, a MythOff rendezvényein pedig természetesen - mítoszokat.

blog, web

Varga-Fogarasi Szilvia (Kétfülű)

A világról mesélek, az életről. Sárkányokról, denevérekről, kitartásról, furfangról, hűségről. Meg a fizikáról, de az sem fáj! A Kétfülű Kedveszotty podcastban pedig a mesemondás összes (vad)virágáról beszélünk.

web, blog podcast

Gregus László (Tekergő)

2011 óta járom a világot és mesélek gyerekeknek, felnőtteknek, hogy a mesékkel varázsoljak és a meselátó szemeket felcsillantsam. Szinte elmaradhatatlan társam a mesetarisznya, amiből a meséken kívül mindenféle érdekes hangszereket is elő szoktam varázsolni.

web

Nagy Enikő (KismadárMesék)

Gyógynövények, tánc, népmese – az életem pillérei. Amióta a népmesékkel találkoztam, sikerült számos szédítő élményt gyűjtenem, időközben megszületett saját "hangom", a KismadárMesék is. A Mythoff? Nos, az mindig egy külön kaland. Addiktív!

YouTube

Bumberák Maja (Maja mesél)

Mese- és énekmondó vagyok. Mesélek gyerekeknek, felnőtteknek, magyarul és angolul is. Műhelyeket és képzéseket is tartok élőszavas mesemondás témában. A mítoszok különös, archaikus képei mélyen megérintenek, elsöprő élmény életre kelteni őket.

web, blog

Klitsie-Szabad Boglárka

Népmeséket mesélek anyanyelvemen, ízes szatmári tájnyelven és néha angolul is. Népmesékkel kelek, fekszem - népmese szakelőadóként dolgozom a Hagyományok Házában. A Mítoszok Csatája egy kihívással járó kitekintés számomra, amit nagyon élvezek.

Iratkozz fel a hírlevélre!

Mi már nagyon várjuk, hogy találkozzunk Veled élőben is. Hogy ezt bebiztosíts, értesülj elsőként a közelgő rendezvényekről a Mítoszok Csatájának hírlevelén!

Lépj velünk kapcsolatba!

Az alábbi e-mail címen léphetsz kapcsolatba Zalka Csenge Virággal, aki a MythOff magyarországi kurátora:

Az oldalt szerkeszti…

Az oldalt szerkesztette: Varga-Fogarasi Szilvia, a Kétfülű mesemondó

MythOff logo design: Sziács Viola, grafikus

Az oldallal kapcsolatban ide írj:

We use cookies to improve your experience and to help us understand how you use our site. Please refer to our cookie notice and privacy policy for more information regarding cookies and other third-party tracking that may be enabled.

A mítoszok velünk ÉLNEK!

Jelen vagyunk a social médián is:

Facebook icon

© 2021 Mítoszok Csatája

Intuit Mailchimp logo